Megújulás Életmódtábor az Őrségben Tóth Gáborral és az Egészségcsapattal!
Szentgyörgyvölgy, Gó-Na Szabadidő központ, június 26 - július 3.
Kedves Hallgatóink, Kedves Barátaink!
Hosszú évek óta szervezünk nyári életmódtáborokat országszerte, melyek iránt – nagy örömünkre – komoly érdeklődés mutatkozik. E táborokban mindig hangsúlyt helyeztünk a szakmai előadásokra, a testedzésre és sportolásra, a főzéstechnikára és a lelki egyensúlyra. A komolyabb témák mellett sok játékban, nevetésben volt részünk, és bizony minden évben nehéz szívvel búcsúztunk egymástól, legyen az Bózsva, Törökkoppány, Kékestető, Ásotthalom, Velem vagy más helyszín.
Az idei még tartalmasabb lesz!
Az idei évben egy különleges, és a korábbiaknál is tartalmasabb tábort szervezünk, az Őrségben fekvő Go-Na Szabadidő központban.
Ha teheti, kérem, tekintsen bele a képgalériába:
http://go-na.hu/hu/szabadido-kozpont-kepek
Miben több ez a tábor, mint az eddigiek?
A szakmai sokoldalúságában. Úgy gondoltuk, hogy a táplálkozás és mozgás mellett a házi gyógymódokat is hasznos élőben bemutatni és alkalmazni, szakképzett terapeuták segítségével.
Ez két okból hasznos: egyrészt Vendégeink könnyebben elsajátíthatják az egyes terápiák módszertanát és technikáit, így otthon is tudják majd azokat alkalmazni. Másrészt a tábor ideje alatt már személyesen is élhetnek a gyógymódok egészségre való jótékony hatásaival, szó szerint bőrükön tapasztalhatják meg azok előnyeit.
Hány főt tud befogadni a táborhely?
Táborunkon nem leszünk kevesen: mintegy száz főt tudunk elszállásolni, különböző szállásokon, melyek árban kismértékben különbözhetnek egymástól. Az elhelyezéssel kapcsolatban Hoffer Zoltánnal tudnak egyeztetni, aki jól ismeri a hely adottságait, lehetőségeit és minden igényt igyekszik kielégíteni. (tel. 0630 2393 888. email: hofi@sda.hu)
Tekintettel arra, hogy nagyobb létszámban leszünk, várhatóan némileg alkalmazkodnunk is kell egymáshoz. Lesznek családok kisebb gyerekekkel, illetve fiatalok, középkorúak és persze idősebbek is. Minden korosztályt várunk a táborra. A gyerekek számára igyekszünk külön programokat szervezni.
Lesznek betegek, akik gyógyulni jönnek, és edzett sportolók is, akik várhatóan sokat szeretnének mozogni, sportolni. Az idősebbek, illetve a munka forgatagából kiszakadó felnőttek talán többet szeretnének pihenni, sétálni, napozni és beszélgetni. Mindenki számára a tábor alkalmas pihenést, vagy éppen aktivitást nyújthat, azonban a célokat egyénileg kell megtervezni, és ehhez mérten igyekszünk biztosítani a komfortos táborozást és a kellő szervezést.
A fő cél a terápiák megismerése és a sportolás
Nem rejtjük azonban véka alá, hogy a tábor fő célja a táplálkozási "képzés", a csoportos programok, a házi terápiákon előzetes beosztás szerint való részvétel, valamint a rendszeres sport. Szeretnénk, ha olyan élményben lenne része e 8 nap alatt, amit más helyen ilyen formában nem kaphat meg.
Sportolási lehetőségek és a sportpályák minősége
Szándékosan nem úgy hirdetjük e tábort, mint ami a passzív pihenés tábora. Mi aktivitásra készülünk és erre is sarkalljuk Vendégeinket, minden lehetséges eszközzel. (Természetesen a programok fakultatívak). Reggelenként futócsapat és reggeli torna várja a mozogni vágyókat, emellett a szabadidőben sportprogramokat szervezünk a nap folyamán, különböző sportágakban.
A Go-Na táborban lehetőség van futballozni, teniszezni, lábteniszezni, strandröplabdázni, strandfocizni és strandkézilabdázni, kosárlabdázni, tollaslabdázni, lovagolni, fedett helyen pingpongozni, valamint kerékpározni (kerékpárok kölcsönözhetők). A kinti igényes medencében fürdőzni lehet, illetve szervezett aquafitness programokon lehetőségünk van átmozgatni izmainkat. A gyerekek számára nagy homokozó, hinta és mászóka segíti az örömteli időtöltést.
Gyakran megtörténik velünk, hogy egy-egy táborhelyre megérkezve tapasztaljuk a helyi sportpályák gondozatlanságát, elhanyagoltságát. Nos, ez a hely ilyen téren is pozitív meglepetéseket tartogat, mivel itt a pályák gondozottak, igényesek, naprakészek. (A hely komoly csapatok edzőtábora is egyben)
A tenisztudásunkat még meghívott teniszedzőnk segítségével is csiszolhatjuk, vagy elkezdhetjük megtanulni az alaplépéseket és ütéseket.
Szakembereink
A tábor egyik nagy értéke az Őrség egyedi, utánozhatatlan hangulata és a Gó-Na Szabadidőközpont adta lehetőségek tárháza a kikapcsolódás és sport terén. Turnusunk másik értéke a szakmaiság és a tapasztalt terapeuták, valamint az ország – mondhatjuk – legjobb ízeket készítő Reformszakácsnője.
A tudományos előadások közös meghallgatása és a fórumbeszélgetések mellett Vendégeinket – egyéni igényeiket figyelembe véve – beosztjuk a személyes kezelésekre és terápiákra, amelyek költségei benne foglaltatnak a tábori díjban. Lehetőség lesz jelentkezni víz- és gőzterápiára, agyag- és faszenes pakolásokra, sóval történő kezelésekre. Ezeket a Vendégek párhuzamosan kapják, szakembereink sürögnek-forognak majd a szobák, illetve kezelők között, ellenőrizve a kezelések hatékonyságát, pontosságát.
Masszőreink szintén várják a Vendégeket, azonban a masszírozás - a korlátozott kapacitások miatt – térítés ellenében vehető igénybe.
Szakképzett terapeutáink és gyógymasszőreink alkalmai mellett tanácsadásokon, gyógynövényismereti sétákon, gyógytornán és személyi edző vezetésével tartott edzéseken is részt lehet venni.
Árak
A tábor ára (teljes ár, felnőtt esetében):
Felnőtt: 74.000 Ft-tól 76.000 Ft-ig /8 nap/7 éj/fő.
A pontos összeg a szálláshely fekvésétől függ.
Korhatárok és kedvezmények:
- 3 éves korig ingyenes
- 3-6 éves korig 50% kedvezmény
- 6-12 éves korig diákkedvezmény: 25%
Május 15-ig jelentkezők esetében 8% kedvezményt biztosítunk az árakból.
Az ár tehát a következő szolgáltatásokat tartalmazza:
Szállás napi 3-szori vegán étkezéssel, reggelente zöldturmix, személyre szabott életmód tanácsadás, szakmai előadások, vegán főzősuli, gyógytorna, teniszoktatás, gondozott sportpályák használata (tenisz, futball, pingpong, röplabda, kosárlabda, stb), tematikus gyógyító napok, aquafitness a kültéri medencében, víz- és gőzterápia, agyag- és faszenes pakolások, személyre szabott gyógyteák, gyógynövényismereti tanácsadás.
(A masszázs, ahogy jeleztük, külön térítés ellenében vehető igénybe.)
További meglepetések
Természetesen több meglepetés programot és játékos foglalkozást tervezünk, amely nagy élményt nyújthat majd gyermeknek és felnőttnek, a jókedv jegyében. A programokat rugalmasan alakítjuk a Vendégek igényei, erőnléte, kedve szerint.
Hogyan lehet a táborra jelentkezni?
A jelentkezéshez kérjük, töltse le a http://www.erdliget.hu/tabor.htm oldalról a Megújulás Életmódtábor jelentkezési lapot és kitöltve küldje el emailben Hoffer Zoltán főszervezőnek (hofi@sda.hu). Ezután küldünk egy visszaigazoló emailt a jelentkezés elfogadásáról. A visszaigazolást követően kérjük szépen befizetni a tábor részvételi díjának 50%-át a jelentkezési lapon található alapítványi számlaszámra legkésőbb május 15-ig, amelyről szintén igazolást küldünk.
(A tábor lemondása: A táborozást legkésőbb a tábor első napja előtt két hétig, június 12-ig lehet térítésmentesen lemondani, ez után a teljes összeg 10%-át kell felszámolnunk lemondási díjként.)
Kérdése esetén:
- hívja bizalommal Hoffer Zoltán főszervezőt a szállással, helyszínnel kapcsolatos témakörökben: tel.:06 30 2393 888. email: hofi@sda.hu
- szakmai kérdésekben (terápiák alkalmazása, tábori tervezett kezelések, betegségek, tábori programok, stb) keresse Bánfi Ibolyát a 06 20 944 7179 számon, vagy az info@erdliget.hu email címen.
A tábori jelentkezési lap innen letölthető.
Várjuk szeretettel Megújulás Életmódtáborunkra!
Üdvözlettel a Szervezők és az Egészségcsapat nevében: Tóth Gábor
Jogi nyilatkozat - Copyright © 2014 Érdliget Életmódközpont - Minden jog fenntartva.